2014. március 18.


A tonhalkrémet nagyon szeretem, bár ritkán készítem. Most kipróbáltam a medvehagymás változatot is. Szerencsére nem okozott csalódást, sőt! :-D A hagymalevelet, a tonhalkonzervet, a mustárt és a házi vajat botmixerrel krémesre dolgoztam.

Még előző nap este piskóta recept szerint elkészítettem a gabonamentes kenyeremet az alábbiak szerint:
3 tojás fehérjét kemény habbá vertem. Hozzákevertem a 3 tojás sárgáját, 1 kanál szezámmag lisztet és 2 kanál gesztenyelisztet, pici sót és a késhegynyi szódabikarbónát.

Sütőpapírral bélelt sütőedénybe öntöttem, forró sütőben megsütöttem.









A "kenyeret" ma felszeleteltem, megkentem a tonhalkrémmel, salátával díszítettem. Az állaga teljesen olyan mint a piskótáé ezért a krém feltét kifejezetten illett hozzá. Tojás krémmel, zöldség krémmel variálható.

Jó étvágyat kívánok,


0




A tegnap esti gyümölcs vacsora receptjével még tartozom.
Mivel a nyers gyümölcsökből a nap végére kicsit elegem volt, így melegen, átpárolva tálaltam.

Hozzávalók:

  • 1 db alma
  • 1 db banán
  • szegfűszeg
  • őrölt fahéj
  • víz
  • eritritol (ha édesen szereted)
  • aszalt gyümölcsök tetszés szerint
Az almát meghámoztam, feldaraboltam. A banánt szintén. Kevés vízzel fazékba teszem, a fűszerekkel ízesítem és rászórok egy kanálnyi vegyes, apróra vágott aszalt gyümölcsöt. Addig párolom, míg a víz el nem fő, a banán krémes lesz, az alma megpuhul. Ekkorra az aszalt gyümölcsök is felpuhulnak.
Tálalom :-)

Jó étvágyat kívánok hozzá!


0

2014. március 17.



Köszönöm Frizának ezt a receptet, aki kb. 5 évvel ezelőtt felhomályosított arról, hogy van egészségesebb alternatívája is a hagyományos magyar gyümölcslevesnek.
Azóta ezt a levest készítem családom nem kis örömére. A gyümölcsök éretten, főzés nélkül kerülnek a levesbe, így valóban minden bennük marad, amit a természet belerakott :-)

Hozzávalók:
  • 1/4 csomag kókusztejpor
  • kb 4-5 dl tej
  • eritrtitol (cukor helyett) ízlés szerint
  • pici só
  • olyan gyümölcsök, amiket szeretnél (Nálunk a banán a nyerő)
  • aszalt áfonyát is rakhatsz bele
A vízzel, cukorral, sóval elturmixolom a kókusztejport. Beleteszem a gyümölcsöket, a nagyobbakat előtte felszeletelem. Nyáron behűtöm és tálalom. Ennyi! :-D


Jó étvágyat kívánok!



8. nap. Úgy vélem, a setjeim jól érzik magukat és köszönik a diétát :-)

0



Nagyon szeretem ezt a japán ételt, de mivel pénztárcám nem engedheti meg, hogy éttermekben étkezzek, ezért ha kedvem van hozzá, pár alapanyagot beszerzek és itthon készítek magamnak. A vega, zöldséges változatokat szeretem, így a tegnap esti Maki is szép szín és ízorgia lett. :-) Mivel szénhidrát nap volt, a rizs tökéletes választás.

Hozzávalók:

  • Sushi rizs
  • víz
  • rizsecet
  • cukor (eritritol)
  • Nori lap
  • sült paprika
  • uborka
  • újhagyma
  • wasabi mustár
  • szójaszósz
  • pácolt gyömbér
A rizst a leírásnak megfelelően elkészítem, majd a rizsecetet a sóval és a cukorral elkeverem, a rizshez adom, jól összeforgatom, hagyom pihenni.
Amikor kihűlt, a Nori lapon elrendezem vékony rétegben a rizst, egyik felénél kb 1-2 cm-t szabadon hagyva. A csíkokra vágott zöldséget egy sávban a rizsre rendezem és mint a kakaós csigát, elkezdem feltekerni jó szorosan (jó ha van otthon sushi tekerőnk). Ha ez kész van, a létrejött rudat  felszeletelem ujjnyi vastag karikákra. Tálra rendezem. Külön tányérkában adok hozzá pácolt gyömbért, wasabi mustárt és szójaszószt mártogatni.

Jó étvágyat kívánok! :-)


ui: 7. nap / jobb a közérzetem, mozgékonyabb vagyok



0

2014. március 16.


Idejét sem tudom már, mikor csináltam legutóbb diós tésztát... pedig gyerek koromban sokszor került a tányérra ez az egyszerű étel. Most a szénhidrát napon nosztalgiával teli várakozással állok neki újra az ebéd elkészítésének.
Aki nem diétázik a családban, annak kerül húsleves a tányérjába, majd rizs és rántott párizsi. (Fiam nagy kedvence, bár én nem tartom egészségesnek ezeket a trancsírozott cuccokat. Néha még belefér. Rendben.)
Szerencsére a diós tésztát lányom és férjem is szeretik, ezért  ez nem csak a szénhidrát nap kapcsán bizonyul jó választásnak.

Diót, frisset, gyönyörűen megpucolva még pénteken a piacon vettem, ebből daráltam egy keveset.
Édesítőszerként ismét az eritritolt használom, így alacsonyabb kalóriatartalmú lesz az ebéd.

Igyekszem csak annyi tésztát készíteni, amennyi pont elég lesz, hogy változatosabb legyen a napi étkezés és vacsorára más kerüljön az asztalra... lehet rizssaláta lesz? Vagy japán maki? (japán maki a nyerőbb :-) )


0

2014. március 15.



Tipikus keményítős étel. Olyan finomra sikerült, hogy ismerve képességeimet, még én is meglepődtem :-)
Gyorsan, könnyen elkészíthető és ami extra, hogy simán lehet bele cukor helyett eritritolt tenni, így megmarad a szokásos édes ízvilág, és ez egyáltalán nem hátrány egy olyan napon, amikor az édesség tiltott.

Az eritritol 0% kalória, 0% szénhidrát. ;-)

Hozzávalók:
  • burgonya
  • paradicsom
  • majoranna
  • kakukkfű
  • borsikafű
  • eritritol
  • újhagyma
  • kókuszzsír
A burgonyát megpucoltam, karikára szeleteltem. Enyhén sós vízben feltettem főni, közben a karikára vágott újhagymát ledinszteltem a kókuszzsíron.
A paradicsomokat megpucoltam és a szárított fűszerekkel elturmixoltam, a dinsztelt hagymára öntöttem és átforgattam, felforraltam. A főtt burgonya harmadát hozzáadtam a paradicsomhoz, alaposan összeturmixoltam, majd a maradék burgonyát is hozzáadtam a szószhoz. Újra felmelegítettem, hozzáadtam ízlés szerint az eritritolt és még utánasóztam.
A burgonya egy részének felpürélésével teljesen elkerülhető a lisztes rántás, ami a keményítőnapon nem hátrány :-)

Jó étvágyat kívánok! 



0

Egy újabb egyszerű, de nagyszerű receptbe botlottam, ami tipikusan megfelel a szétválasztó diéta 2. keményítős napjára. Persze ha nem diétázol, attól még elkészítheted, hiszen egy gyors, finom és tartalmas ételről van szó. :-)

Hozzávalók:

  • 1/2 csésze zöld vagy vörös lencse (én a vöröset jobban szeretem, mert nem kell áztatni)
  • 1 nagyobb cékla
  • 1 nagyobb répa
  • 1/2 fej hagyma
  • Natúr ételízesítő vagy zöldségleveskocka
  • Annyi víz, amilyen sűrűre szeretnéd a levest
A zöldséget felszeleteljük, olajon dinszteljük körülbelül 10 percig, közepes tűzön. Hozzáadjuk a lencsét, majd az ételízesítőt és 1 liter vizet. Felforraljuk, majd lassú tűzön főzzük körülbelül 20 percig, vagy ameddig meg nem puhulnak a zöldségek. Ízlés szerint még fűszerezhetjük.

Igazi vitaminbomba "eddmegleves." :) Ráadásul olcsó és könnyen, gyorsan elkészíthető. 



0

2014. március 14.



A reggeli gyümölcs és gyümölcslé után várakozással tekintek a mai ebéd elé. Már fő a hét végi húsleves, amiből én a mai napra ki fogok menteni magamank két adag karajt. Igaz, nem fehér hús és nem is hal, de szerintem ez nem fog gondot okozni a diétában, főleg hogy jó lassan kifőtt belőle a zsírja.
Köretként most ebédre vegyes friss saláta fog mellé kerülni, és sajttal töltött pepperoni.

Hozzávalók:
  • 1 adag főtt karaj
  • 1 marék vegyes saláta (galambbegy, rukkola, spenót, tölgylevélsaláta)
  • 1 db paradicsom
  • pár szelet paprika
  • 2-3 fej héjától megfosztott csiperke gomba
  • 2 db sajttal töltött pepperoni
  • 2-3 levél medvehagyma (ha éppen szezonja van, mint most)
Közben el is készültem vele :-D
Az öntet ezen a napon (fehérje, azaz protein nap) lehet joghurtos, vagy majonézes is akár, de csak óvatosan, ne tocsogjon benne a sok zöldség.
Én most egyszerűen csak meglocsolgattam a tányérra helyezett ételeket olíva olajjal, őröltem rájuk zöldfűszeres sót és pár csepp balzsamecettel bolondítottam :-)

Jó étvágyat kívánok! :-D


0

2014. március 13.



Igen, végre eljött a mumus nap utolsó étkezése, a vacsora. Tavaly sikerült lefagyasztanom jó pár adag ribizlit a kerti termésből, málnát a nővéreméktől, így arra gondoltam, a nap közben fogyasztott almák után a mai utolsó Goldent megtámogatom ezekkel a piros színekkel és tavaszi ízekkel. Az elgondolás jó volt, de a ribizli savanykássága nem annyira tetszett, így következett egy újabb turpisság. Aszalt déli gyümölcsökből aprítottam egy púpos kanálnyit a gyümölcsökre. Jól elkevertem őket, majd a tetejükre egy-egy szelet aszalt mangót és papayat tettem :-)
Így már sokkal jobban élveztem az ízeket. A gyümölcs napot van aki jól bírja, van aki nem. Én az utóbbiak táborába tartozom. A gyümölcs egyáltalán nem szünteti meg az éhség érzetemet. Ég tőle a gyomrom és ez nem tesz boldoggá :-/
Működik viszont a figyelem elterelés. Ha fizikai munkát végzek, jövök, megyek, barkácsolok, akkor nem gondolok az éhségre. Ezt a napot így sikerült túlélnem, miközben már nyálcsorgatás közepette terveznem kellett a holnapi fehérje napot is... 


(Hogy Te is tudjál előre tervezni, megsúgom, hogy holnap ebédre húslevesben főtt karaj lesz (oops, nem fehér hús) salátával, vacsorára a kimaradt hús fokhagymás párolt brokkolival, talán sajttal megszórva... huh, már nagyon várom.)


0

...az orvost távol tartja", szól a közmondás.



Volt nekem egy kolléganőm, Kata, aki minden reggel egy hálónyi almával jelent meg a munkahelyünkön. Sose felejtem, ahogy jött, kezében ott himbálóztak az almák. Azzal kezdte a napot, hogy megevett egy darabot. Aztán térültünk fordultunk, megint láttam eszi az almát és ez így ment egész nap. Napról napra, hétről hétre... nekem már a látványától a fülemen jött ki az alma, de ő megszokásból tolta egész évben rendületlenül. Persze mást is evett, nem csak almát, de mindenből moderáltan. Nem is voltak súlyproblémái. Az más dolog, hogy nem mindenki bírja a gyümölcsöket ilyen szinten, mert nekem pl. gyomorsavat csinál és még éhesebb leszek mint előtte voltam.... ezért is nagy kihívás a mai nap, ugyanis elérkeztem a 90 napos diéta első gyümölcsnapjához. Almával kezdtem, de valószínűleg más gyümölcsök bevetésére is sor fog kerülni, mint pl. a banán és pár aszalvány is. Ezek fogyasztásával azonban, magas kalória tartalmuk miatt óvatosnak kell lennünk. :-/

Kitartás és szép napot kívánok,


0


Ezt a receptet tegnap készítettem el szénhidrát nap alkalmából. Nem volt időm beírni ide a blogba, de remélem aki kereste, az megtalálta az erre a napra vonatkozó eddigi recepteket  (LINK).

Hozzávalók:

  • 3-4 karfiol rózsa
  • 1 csésze tarhonya teljes kiőrlésű lisztből
  • 2 db paradicsom
  • borsika fű
  • majoránna
  • kakukkfű
  • olivaolaj
  • aprított medvehagyma (ha nincs szezonja elhagyható, de ha ügyes voltál, akkor idényben vettél egy csomót és olajjal leturmixolva üvegbe zártad)

A paradicsomról lehúzzuk a héját és a fűszerekkel összeturmixoljuk.
Az olajon megpirítjuk a tarhonyát, hozzáadjuk a paradicsomszószt, a karfiolt, a medvehagymát ízlés szerint, majd víz hozzáadásával a tésztát fedő alatt puhára főzzük.
Néha rá kell nézni és megkavarni, hogy ne ragadjon le, illetve ha szükséges vizet töltsünk alá. Ha jól dolgoztunk, akkor mire megpuhul a tészta pont felszívja a vizet, így majdnem a jól ismert tarhonyás hús állagot kapjuk. (Mikor a tészta majdnem kész volt, levettem a tűzről és hagytam fedő alatt pihenni, ekkor még tovább puhult és felvette a vizet)

Remélem nektek is ízleni fog. Rátok bízom hogy ez a mennyiség a fél fogatokra sem, vagy ebédre éppen elég, esetleg kitart vacsorához is...
Az est fénypontjaként 2 db mini fánkkal zártam a napot. (mert megérdemlem) :-D



0

2014. március 11.


Azt hiszem ez az étkezési irányzat is megér egy misét :-D Legfőképpen diétázóknak ajánlott és igen gyors és nagy sikerek érhetőek el vele. Pár dologra kell mindössze figyelni, mégpedig az ételtípusok megfelelő sorrendjére a napok során.
Már több receptet is találtok a blogban, mely ebben a témakörben íródott. Ezeket a 4 napos diéta cimke alatt éritek el. 
Az ételeket 4 csoportra osztjuk:
  1. Fehérje
  2. Keményítő
  3. Szénhidrát
  4. Gyümölcs
Az étel típusokat ebben a sorrendben, naponta váltogatva kell fogyasztani. Ezért is nevezik 4 napos szétválasztónak, mert négy nap egy ciklus.

Reggelire minden nap gyümölcsöt kell fogyasztani. Az ebéd és a vacsora az adott nap szerinti ételcsoportból kell készüljön. Havonta egyszer, az egyik gyümölcsnap után víznap következik. (Háát... nem biztos hogy az nekem menni fog, de azt hiszem azon az egy napon már igazán nem sok múlik...)

A 90 nap alatt átlagosan 15-25 kg súlycsökkenés érhető el. Természetesen aki kevesebb súlyfelesleggel rendelkezik, az hagyja abba a diétát az ideális súly elérésekor!

Protein napi alapanyag példák:
Sovány húsok, csirke, pulyka, hal
Tejtermékek: tejföl, túró, sajt, kefír
Tojás és nem keményítő tartalmú zöldségek

Keményítő napi alapanyag példák:
Zöldségek: bab, borsó, kukorica, sárgarépa, lencse, burgonya
egyéb zöldségekkel, salátának, levesnek, főzeléknek elkészítve, vagy párolva és sütve egyaránt  finomak. Nyersen is bátran együk, amelyik úgy is fogyasztható :-D

Szénhidrát napi alapanyag példák:
Tészták, lehetőleg teljes kiőrlésű gabonából. Rizs ételek. Ezekhez természetesen a nem keményítő tartalmú zöldségeket párosítjuk, illetve magokat is használhatunk (dió, mák). Egy-egy sütemény és magas kakaótartalmú csokoládé darabka jutalomként belefér. Ezen a napon kell azonban a leginkább mértékletességet mutatnunk.

Gyümölcs napi alapanyag példák
Bármilyen gyümölcs amit szeretsz és a szervezeted emészti :-)

Fontos: A diéta abbahagyása után lassabban ugyan, de várható lesz testsúly gyarapodás, amennyiben az eltelt időszak alatt nem váltottál szemléletet és visszatérsz korábbi étkezési szokásaidhoz.
Ami segíthet:
További szétválasztó módszer, de más rendszer szerint! Amit elég lesz szem előtt tartanod:
  • Húst zöldséggel fogyaszthatsz
  • Szénhidrátot zöldséggel fogyaszthatsz (A keményítő tartalmú ételek is valójában szénhidrát tartalmú ételek)
  • Húst szénhidráttal soha ne fogyassz!
Ezt a módszert hosszú időn keresztül is tarthatod, sőt ha folyamatosan így étkezel, a korábban elért testsúlyodat tartani is tudod majd.

Mindazoknak ajánlom a szétválasztó diétát, akik nem tudnak vagy nem akarnak lemondani bizonyos ételekről, étel csoportokról, de elég akaraterejük van ahhoz, hogy külön-külön fogyasszák az együtt súlyfölösleget okozó ételeket.

Egy alkalommal már próbálkoztam a 4 napos szétválasztó diétával és valóban gyors eredményeket értem el, persze belazultam... aztán jöttek más irányzatok és azokat is ki szerettem volna próbálni... a súlyom pedig visszatért a kiinduló állapotba.
Most tavasz van, a megújulás ideje, így hát újra nekifutok a feladatnak :-)
Ki tart velem?
Mától igyekszem minden nap megfelelő receptet posztolni a diétához :-D
Ha van aki már csinálta ezt a módszert, megköszönném ha megosztaná tapasztalatait!


0

Ismét itt van a medvehagyma szezonja :-) Sikerült egy gyönyörű friss csokorral vásárolnom belőle. Gyorsan össze is ütöttem egy kétszemélyes keményítőnapos adagot magamnak ebédre és vacsorára.

Hozzávalók:

  • Kókuszzsír
  • Póréhagyma
  • Fokhagyma
  • Himalája só
  • Borsó
  • Majoranna
  • Borsikafű
  • Burgonya
  • Medvehagyma


A zsíradékon megfonnyasztom a póréhagymát, kicsit meg is pirítom. Erre dobom rá a sóval összetört fokhagymát, a borsót. Kevés vízzel felöntöm és addig párolom míg a borsó félig megpuhul. Ekkor hozzáadom a karikára vágott burgonyát és az egészet puhára párolom. A végén rászórom az apróra vágott medvehagymát, megforgatom és tálalom. Finom, ízletes. :-)

Jó étvágyat kívánok hozzá

Arról, hogy mi a keményítő nap, miért és hogyan alkalmazzuk, ITT olvashatsz! :-D



0