2015. november 24.

Tegnap vásárolni voltam és egy bontott csirke rám kacsintott a pultból. A sorsa azonnal megpecsételődött: isteni piros-ropogós bőrű grillcsirke jelent meg lelki szemeim előtt. Hazavittem és a szekrény tetejéről levadásztam a csirkesütő cserép edényemet.
A csirkét megtisztítottam, lemostam majd az alábbi páccal kentem be belül és a bőre alatt:

  • 1 dl olaj
  • 2 nagy fokhagyma gerezd
  • 2 tk. szárított petrezselyem
  • 1 tk. morzsolt szárított rozmaring
  • 2 tk. facsart citromlé
  • só, őrölt bors és őrölt pirospaprika ízlés szerint
A külsejét a darabmentes maradék olajjal kentem be.


A pipit elhelyeztem a cserépedényben, a fedőt ráraktam és a 250 fokos sütőbe tettem. Jó egy óra múlva ellenőriztem a húst. Az összegyűlt levet leöntöttem alóla:

Még további 20 percet sütöttem fedő alatt.
Majd a fedőt levéve egy kicsit tovább pirítottam a sütőben:



Ki milyen köretet szeret, készíthet hozzá, körbe kell rakni az utolsó fél órára zöldségekkel, hogy együtt megpárolódjanak / süljenek. Ilyenkor egy kevés szaftot alatta kell hagyni.


Én burgonyát készítettem, mert a lányom és a férjem ezt szereti a csirkéhez... természetesen a burgonya a paleolit étkezésben nem ajánlott!





0

2015. november 12.



A hentesnél gyönyörű sertéstarját láttam, vettem belőle 3 szeletet magamnak, mert a családban csak én eszem. Akkor még konkrét elképzelésem nem volt, hogyan készítsem el, de amikor hazaértem és elkezdtem toporogni a konyhában, kipattant a fejemből az isteni szikra.  :-)
Előkaptam a HotPlate edényemet, kis olajat öntöttem bele, a hús szeleteket enyhén kiklopfoltam, sóval, borssal és vadhús fűszerrel ízesítettem. Beletettem az edénybe, szórtam köré kb. 3 centis darabokra felvágott újhagymát egy markékkal, és feltekertem az edény hőfokszabályzóját kb. 140 fokra. Forró vízbe áztattam fél marék szárított fafülgombát. A húsok mindkét oldalát enyhén megpirítottam, ezalatt a gomba is megszívta magát, amit az áztatólével együtt a húsok alá öntöttem. Fedőt tettem az edényre és megpucoltam 5 szál sárgarépát. Időnként megforgattam a húst és ellenőriztem, hogy pótolni kell-e a folyadékot. Amikor a hús már majdnem puha volt, a répát 1-2 centis darabokra vágtam és az edénybe téve a hússal  együtt pároltam puhára. A főzés végére hagytam elfőni a levet és kicsit lepirítom a húst és a zöldségeket. Római salátával fogyasztottam.

Nagyon finom lett :-D
0

2015. november 8.

A tél kezdete, a vasárnapi családi meleg reggelik fokhagymás pirítós illata mindig a gyerekkoromat juttatják eszembe. Intenzív, kellemes, békés hangulat jár át, melyet szüleimnek köszönhetek.
Mindig együtt készítették el az ételeket, édesapám sokat segédkezett a konyhában, amit mai napig sem adott fel. Szereti szépen tálalni az ételeket, így gyakran gonddal és jó ízléssel elkészített hidegtálak kerülnek ki a keze alól. Ezt a hagyományt én és a nővérem is folytatjuk. Szeretem szépen elrendezve, asztalra tenni az ennivalót. 
Ma reggel sem volt ez másképp, ráadásul friss, finom paprikás-fokhagymás fejhúst is szeletelhettem a hidegtálra. :-)
Tegnap a hentesnél megláttam a sertésfejet és eszembe jutottak a régi gyerekkori disznóvágások. Tudtam, hogy apukám is örülni fog neki, ha veszek egyet. Ő megfőzte, ízesítette, majd osztozkodtunk rajta :-D

A hidegtálhoz főztem még pár friss tojást, és vágtam fel sok-sok zöldséget.


Én és a lányom nem ettünk hozzá kenyeret, így a 90 napos diétában a protein napnak tökéletesen megfelel, vagy egy egészséges paleolit reggelinek. :-)
A család két férfitagja kenyeret is fogyasztott.
0

2015. október 31.

A héten vettem egy zacskó kelbimbót, mert olyan szép zöld színe volt, hogy megkívántam. A hűtő mélyére került, és csak várakozott. Sajnos nem volt időm frissiben elkészíteni, de a mai leves ízén ez a pár nap késedelem nem érződik.




Vöröshagymát pároltam vajon, hozzáadtam apró kockára vágott füstölt szalonnát, amit egy kicsit zsírjára pirítottam. Rádobtam a kelbimbót, kis ideig pirítottam, forgattam, majd felöntöttem csirkeaprólék leves levével. Őrölt borsot és egy teáskanál szárított kakukkfűvel szórtam bele, kolbászt karikákkal gazdagítottam, és addig főztem, míg a kelbimbó megpuhult. Tálaláskor aki kért, főzőtejszínt locsolt rá. (Ha a tejszínt elhagyod, lényegében egy laktató paleolit levest kapsz.)

Nagyon finom lett!
0

2015. szeptember 26.

A minap betévedtem egy új bioboltba Csepelen. Nagyon tetszett a kis üzlet. Az eladó hölgy kedves és segítőkész volt, rendkívül jót beszélgettünk. Bár csak azért ugrottam be, hogy körülnézzek, sikerült vennem kókuszzsírt, ami már fogytán volt itthon és örömmel tapasztaltam, hogy gyógynövényekből is igen nagy a választéka az egészséges kozmetikumokon túl. Azt hiszem visszatérő vásárló leszek, már csak azért is, mert az általam kedvelt Nesti szappanok is megtalálhatóak nála :-D
Facebook oldala ITT található.
Webáruháza később fog nyílni a www.dvnatura.hu oldalon
0

2015. május 18.


Mai vacsora... igazából semmi extra. Fogtam, leporoltam a jól bevált majonéz receptet és megturbóztam a kertben frissen szedett, apróra vágott kaporral, főtt tojással. Retekkel kínáltam.
0

2015. május 17.

Mennyei párosítás!




A karfiol az egyik kedvenc zöldségem, a kapor mellett. Érdekes, hogy gyermek koromban egyikért sem rajongtam... de ami késik, nem múlik! :-D

Hozzávalók 4 személyre:
  • 1 kis fej hagyma apróra vágva
  • 2 kanál tetszés szerinti zsíradék
  • só ízlés szerint
  • őrölt pirospaprika
  • 2 szál sárgarépa hosszában félbevágva, majd szeletelve
  • 1 kis fej karfiol apró rózsákra szedve
  • 1 csokor friss kapor apróra vágva
  • 2 kanál mascarpone (elhagyható, nem paleolit!)
Elkészítés:

A hagymát a zsiradékon megdinsztelem, sózom, majd felöntöm egy kevés vízzel és 15-20 perc alatt puhára főzöm, majd zsírjára sütöm. Megszórom a piros paprikával, majd a répát beleteszem, átforgatom, kicsit pirítom, majd 1 dl vízzel fedő alatt párolom egy keveset. Hozzáadom a karfiolt is, majd felöntöm vízzel és puhára főzöm a zöldségeket. (A karfiol éppen megpuhuljon, ne főjön pépesre!)
Kóstolom, és sózom ha szükséges. A levesből egy kevés levet csészébe teszek, elkeverem a mascarponeval, majd a levesbe öntöm. Tálalás előtt beleszórom a kaprot is, forrón teszem az asztalra.

Jó étvágyat kívánok!



0


Nagyon gyorsan elkészül ez a finom, fűszeres étel. Egyik délután készítettem magamnak, mikor csak egy fél órám volt összedobni az ebédemet.

Hozzávaló

fűszerek 1 személyre:

  • 1 csipet őrölt fahéj
  • 1 csipet őrölt csili
  • 1/2 mokkáskanál fekete mustármag
  • 1/2 mokkáskanál őrölt római kömény
  • 1/2 mokkáskanál kurkuma
  • 1/2 mokkáskanál koriander
  • só ízlés szerint
alapanyagok 1 személyre
  • 1 ek kókuszzsír
  • két maroknyi apróra vágott, mosott karfiolrózsa
  • 2-4 tojás mérettől függően (a képen láthatóak japán tojások)
  • 1 kis konzerv kókusztej vagy mascarpone (nem paleo)
Elkészítés:

A tojásokat felteszem főni.

A kókuszzsírt felforrósítom. Először a fekete mustármagot szórom bele és amikor elkezd pattoggni, az összes többi fűszert is hozzá adom. Átkeverem, majd rádobom a karfiolrózsákat is. Kevés ideig pirítom, majd nagyon kevés vizet töltök alá és lefedem. Gyakori rázogatás mellett előfőzöm a levét majd zsírjára pirítom. Akkor jó, ha finom roppanós-puha lesz, nem fő szét. Felöntöm a kókusztejjel és krémesre főzöm.
A tojásokat meghámozom, felvágom és a karfiollal tálalom.

Ha lakto-ovo vegetáriánus vagy, akkor akár mascarpone-val is helyettesítheted a kókusztejet. Ekkor hagyj egy kis levet a karfiol alatt és úgy keverd hozzá a sajtot, hogy lazább krémet kapjál.

Jó étvágyat kívánok!

0

2015. május 13.



Tegnap délután mikor hazaestem, az interneten kezdtem gombával készült ételek után kutatni, hogy estére egy finom laktató levest tudjak a család elé tenni. Így akadtam rá a mindmegette oldalán erre a receptre. Kicsit módosítottam rajta, mert szerettem volna ha számomra paleolittá tehető, de egy hozzávalóval a család többi tagja számára is elfogadható lesz.

Amit én használtam alapanyagként:

  • 10 dkg füstölt csemege szalonna
  • 1 kanál sertészsír
  • 9-10 szál enyhén fokhagyma ízű metélőhagyma
  • 1 nagy fej vöröshagyma
  • 1 kg sertés húsos csont
  • 1/2 paradicsom
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 mokkás kanál őrölt köménymag
  • 1 tk borsikafű
  • 2 nagyobb babérlevél
  • 1/2 zöldpaprika
  • 1 kanál mustár
  • 1 kanál almaecet
  • 4 szál sárgarépa
  • 2 szál fehérrépa
  • 25 dkg csiperke gomba
  • 1 kis csokor kapor
  • 1/2 csésze mascarpone sajt (palolitban elhagyandó)

Elkészítés:

A szalonnát felkockáztam, kevés sertés zsírra tettem és kisütöttem belőle a zsírját. Erre tettem a közben felaprított metélőhagymát és a hagymát. Üvegesre pároltam, sóztam, és a csontos húst rátettem, fehérre sütöttem, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy ellepje. Beletettem a fűszereket, a fokhagymát és a felaprított paradicsomot.
Mikor felforrt, hozzáadtam a szintén apróra vágott paprikát, a mustárt és az almaecetet. Lassú tűzön főztem. Mielőtt a hús levált volna a csontról, beletettem a felszeletelt répaféléket és puhára főztem őket, végül beleraktam a vékony szeletekre vágott gombát és a felaprított kaprot. Még egyet forraltam rajta. Kivettem belőle a saját adagomat, majd egy kevés levével elkevertem 2-3 kanál mascarpone-t és a leveshez adtam. Tálaltam.





0

2015. február 27.



Hozzávalók:
fél fej fehér káposzta
2 gerezd fokhagyma
1 szál újhagyma
1 fej lilahagyma
sertészsír
1 teáskanál tört chili (vagy ízlés szerint)

sertés oldalas

Elkészítés:

A káposztát és az oldalast is előző este előkészítjük. A káposztát felszeleteljük és sózzuk, állni hagyjuk a hűtőben. Az oldalast fűszerezzük (fűszersó, vagy só, bors, fokhagyma) és szintén pihentetjük egy éjszakát.
Másnap az oldalast jénai edénybe helyezzük, sertészsírt adunk alá és egy kevés vizet. Lefedve a sütőbe tesszük, 200 fokon, néha megfordítva  puhára sütjük.

Egy serpenyőbe egy kanál sertészsírt teszünk és megolvasztjuk rádobjuk a chilit és egy kicsit pirítjuk. Közben a hagymákat megpucoljuk és szeletekre vágjuk, a fokhagymát aprítjuk. A chilis zsiradékon megdinszteljük őket, miközben a káposztát jól kinyomkodjuk, majd a forró hagymás zsírra tesszük és keverve rázva  dinszteljük, pirítjuk. Akkor jó, ha a káposzta már puha, de nem esik szét, kicsit roppanós marad.

Én ezt a chilit használom. Könnyen beszerezhető a nagyobb áruházakban, vagy keleti fűszeres boltokban, indiai üzletekben.

Jó étvágyat kívánok!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg az alábbi gombokon:
0

2015. február 21.



Az ételt Anita receptje ihlette. Mivel nem volt itthon minden hozzávalóm és vásárolni külön ezért nem akartam, kicsit módosítottam a hozzávalókat úgy, hogy mégis megmaradjon a távol keleti ízvilág.


Hozzávalók:

8 db csirkeszárny
3 evőkanál méz
2 gerezd összezúzott fokhagyma
1 dl napraforgó olaj
1 dl mirin
2 teáskanál mustár
törött bors

a körethez:

Bármilyen, ízlés szerinti nyers zöldség. Én saláta levelet, uborkát és répát használtam, amit zöldségpucolóval egészen vékonyra szeltem.

Azt, hogy a paleo életmódodba mennyire fér bele a mirin, döntsd el Te a LINK-en található információk alapján.
Nekem alkalmanként simán belefér :-D

Elkészítés:
A folyékony hozzávalókat, a fűszereket és fokhagymát elkeverjük, hogy egységes pácot kapjunk. Én teljes éjszakára a hűtőbe tettem, másnap hőálló tálba rendeztem, a pácot is ráöntöttem, majd kb. 50 perc alatt, félidőben fordítva, minkét oldalát pirosra sütöttem 200 fokos sütőben.

Mennyei lett!

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg az alábbi gombokon:


0

2015. február 20.




A tegnapi nap tiszta rohanás volt. Persze mikor ne legyen otthon kész étel, amit csak meg kell melegíteni? Volt maximum fél órám, hogy ebédet készítsek magamnak. Hazafelé kitaláltam, hogy a kamra és a hűtő rejtelmeiből mit fogok felhasználni :-D
Hazaérve neki is láttam a főzésnek. A MAG3 gép gyorsaságában eddig még nem csalódtam, így a zöldségek párolását rábíztam, és addig lesütöttem a fokhagymás májat.

Hozzávalók:

2 szál répa
1 db közepes méretű batáta
zelleres só

1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
pár szelet füstölt csemege szalonna
1 adag máj
zsír vagy kókuszzsír
1 tk borsikafű
1 tk kakukkfű
só ízlés szerint

pár szelet füstölt csemege szalonna a díszítéshez is


Elkészítés:


A zöldségeket meghámoztam, egyforma hasábokra vágtam és a MAG3 gépbe készítettem úgy, hogy a gépbe készített párolóvizet ízesítettem a télen eltett zelleres sóval (elkészítése mint a petrezselymesé).
A MAG3 kb 20 percig párol a STEAM/BOILING programon, ezalatt a csemege szalonna darabkákat lesütöttem a zsiradékon majd a szeletekre vágott hagymát és fokhagymát megpároltam benne. Rádobtam a vékonyra szeletelt májat, borsikafűvel és kakukkfűvel fűszereztem és puhára sütöttem majd utána sóztam még egy kicsit.
Natúr saláta levelekkel (szívsaláta), a párolt zöldséggel tálaltam. Pár szelet füstölt csemege szalonnával díszítettem.

Finom lett :-D

Ha tetszett a bejegyzés, kérlek oszd meg az alábbi gombokon:

0

2015. február 19.


A hét végén egy nagy tarja darabot fokhagymás fűszeres pácba tettem éjszakára és másnap jénai edényben puhára sütöttem.
Hétfőre is maradt a húsból, így arra gondoltam, kicsit megturbózom és átalakítottam salátává. Nagyon finomra sikerült :-D Fűszeres pirított karfiollal tálaltam.

A salátához nem kell más, csak a szokásos majonéz alap, pár darab friss tojás és a sült tarja.

A MAG3 gépben megfőztem a tojásokat, majd miután a gép lehűlt, elkészítettem benne a majonézt is. A főtt tojásokat lehűtöttem, meghámoztam, szeletelővel felszeleteltem, a sült húst felaprítottam és az elkészült majonézbe kevertem.

A majonézhez:

  • 1 db L-es tojás
  • 1 dl napraforgó olaj
  • só ízlés szerint
  • 1 tk citromlé
  • 1 kanál mustár





0

2015. január 19.



Az idei év első influenza járványa hozzánk is begyűrűzött. Férjemet sokkal jobban megviselte, mint engem. Két napig feküdt hidegrázással, izzadással, magas lázzal, étvágytalanul.
Nálam a betegség tünetei vasárnap délben jelentkeztek, mindössze enyhe torok szárazsággal, száraz köhögéssel és szomjúsággal.
Diólevél teát kezdtem inni, izlandi zuzmó kivonatot és oscillcoccinumot szedtem be.
Estére már nyűgös és fázós voltam. Csináltam magamnak egy forró sós fürdőt, jól átmelegítettem magamat és korán lefeküdtem pihenni, éjjel többször arra ébredtem, hogy izzadok. Reggel hőemelkedésem volt (37.2), tompa fejfájással kísérve. Munkába indultam, nyers zöldséget (répát), almát és banánt vittem magammal, valamint a korábban már említett készítményeket, gyógyfüveket (hársfa, levendula, bodzavirág), hogy nap közben is kúráljam magamat.
Délutánra jobban éreztem magam mint reggel.
Nap közben két banán, 5 szál sárgarépa és 1 db alma fogyott el, valamint 3 bögre (4 dl-es) tea mézzel, 2-2 adag köhögés elleni szirup és homeopátiás kiszerelés.
Ma este is vettem egy jó forró sós fürdőt, iszogatom a teákat mézzel, és remélem holnapra már teljesen jól leszek :-D

Izlandi zuzmót egyébként gyógynövényes kiszerelésben is lehet kapni, nem szükséges a drágább szirupot vásárolni, bár tény, hogy a szirup koncentráltabb. Nekem alkohol és cukormentes változat van. Felnőtteknek napi adagja 3-4 alkalommal 10 ml. Teában, italban feloldva is fogyasztható, bár én szeretem csak úgy magában is.
A gyógynövényeket bátran használjátok akár napi fogyasztásra is, sokkal finomabbak mint az ízesített, beltartalom nélküli filteres cuccok (és olcsóbbak is) :D

Jobbulást kívánok minden lábadozónak. :-)
0

2015. január 13.

A paellát vegyétek nagyon-nagyon idézőjelesen!
Tegnap hazafelé azon gondolkodtam, mit főzzek mára magamnak. Megkívántam a májat. Előszedtem a fagyasztóból egy zacskónyit, felolvasztottam és elgondolkodtam azon, hogy akkor most hogyan is tovább? Végül ez sült ki belőle:

Hozzávalók:

1 adag máj vékony szeletekre vágva
1 sárgarépa karikára vágva
5 szár zeller szeletelve
1 nagy fej szeletelt hagyma

A paradicsomos szószhoz:
1 paradicsom konzerv (hámozott paradicsom lében)
1 gerezd fokhagyma
1 tk majoranna /szárított
1 tk szurokfű (oregano) /szárított
1 tk bazsalikom /szárított
oliva olaj

Elkészítés:

Először a szószhoz valókat botrmixerrel összeturmixoljuk. A hagymaszeleteket zsiradékon megpároljuk, hozzáadjuk a szeletekre vágott májat és tovább pirítjuk. Amikor a máj már nem véres, hozzáadjuk a zeller szeleteket és tovább pirítjuk. Utána következnek a répakarikák és az egészet enyhén sózzuk. Folytatjuk a pirítást. Amikor már elpárolgott minden nedvesség, és a zöldségek roppanósak, hozzáöntjük a paradicsom turmixot. Egy teáskanál kókuszvirág cukorral megszórjuk, majd egy fél pohár vizet is töltünk hozzá. Összekeverjük és néha megkeverve sűrűre főzzük. A végén ízlés szerint csilivel fűszerezzük és sózzuk, ha szükséges. Sok zöldséggel magában is megállja a helyét.






A csili szerintem a végén nagyon fontos. Kiemeli az ízeket és karakteressé teszi az ételt.







0

2015. január 11.

Tegnap sikerült articsókát vásárolni a zöldségesnél. Örültem neki, mert eddig csak az olajban eltett konzerv articsókát volt lehetőségem megkóstolni és nagyon ízlett.
Most, a friss bimbókat a Mag3 gépben szerettem volna elkészíteni, mivel erre vonatkozóan láttam bejegyzést a magtej.hu facebook oldalán.
Több receptet is elolvastam és végül a majonézes articsóka krém mellett döntöttem, amely nyers zöldségekhez mártogatósnak is tökéletes.



Előkészítettem az articsókát, majd a gépbe tettem és elindítottam a ... programot.




Amikor a gép programja lejárt, a bimbókat leszűrtem és hagytam hűlni. A gép tartályát elmosogattam és megszárítottam, majd elkészítettem benne egy adag majonézt.
Végül beletettem az articsókákat is és krémesre turmixoltam őket. El is készült a krém :-D
0

2015. január 10.


Esti gyomorkímélőnek szántam ezt a kis gyümölcspürét. Vacsora helyett jól esett a meleg, selymes, fűszeres, téli hangulatot idéző desszert.

Hozzávalók:

6 db közepes méretű alma
1 db kis banán
1 mokkáskanál őrölt fahéj
1 mokkáskanál őrölt szegfűszeg
méz ízlés szerint (elhagyható)



A negyedelt, megpucolt almákat beraktam a Mag3 gépbe, 0,3 l vizet töltöttem hozzá, rászórtam a fűszereket és elindítottam a SOUP SMOOTH programot. (Ez a program párol és pürésít)
Félidőben a tartályba raktam a négyfelé tört banánt.


A program lejárta után a pürét csészékbe töltöttem, ízlés szerint mézzel ízesítettem.




0

2015. január 8.

Hirtelen ötlettől vezérelve tegnap este, mivel nem akartam bajlódni a tejszínhab kézzel felverésével, a családtagok viszont egy kis desszertre vágytak, a gesztenye püréhez a Mag 3 géppel készítettem a habot. (Reméltem, hogy sikerrel járok, amolyan minden mindegy alapon tettem próbát)

A tejszínt és a cukrot (a családom nem hódol semmilyen étkezési irányzatnak) beletettem a gépbe és elindítottam a PULSE programot. 

Szinte egy pillanat alatt kész lettem vele. A hab lazább szerkezetű, de mégis még másnap is tökéletesen kanalazható, nem folyik.

Íme a történet képekben:

A felvert hab a tartályban (a lámpa fényétől sárgás)

Lámpafényben 

Másnap, dobozban a maradék, természetes fényben.



0

2015. január 5.



Már alig vártam (étkezés szempontjából), hogy elteljenek az ünnepek. A karácsony utáni napokban már a családtagjaim is csak kétszer voltak hajlandóak enni egy nap, annyira tele volt mindenki az ünnepi menükkel és süteményekkel, rágcsákkal (nem paleoznak).
Most, hogy visszarázódtunk a hétköznapokba, több időm van a magam részére szánt paleolit ételekkel is szöszölni. A ma délelőtti nyers étkezés (magok, répa, banán) után vacsorára egy egyszerű, gyorsan elkészíthető és ízletes főételt találtam ki magamnak.

Hozzávalók:

1 db édesburgonya
1 db sárgarépa
2 db kisebb petrezselyemgyökér
1 db franciazeller szára
1/2 fokhagymagerezd
őrölt szerecsendió ízlés szerint

1 db pisztráng

1 csomag laskagomba szeletekre vágva

A zöldségeket a MAG 3 gépben megpároltam és pürésítettem (SOUP CHUNKY program). Amíg a gép dolgozott, kevés olajon hal fűszerkeverékkel lesütöttem a pisztrángot, majd a gombát pirítottam le fokhagymával.


0