Friss bejegyzések

2017. február 24.

Ez az étel szintén azok közé tartozik, amiket nagyon kedvelek. Minimál fizikai és időbeni ráfordítással "megfőzi" magát és már tálalható is. Ehhez persze az kell, hogy időben elkezdjük összekészíteni.

Hozzávalók:
  • vecsési savanyú káposzta
  • 4 szelet csontos karaj
  • 4 szelet csontos tarja
  • babérlevél
  • szemes bors
a páchoz:
olaj, só, őrölt piros paprika, bors, rozmaring, 


Ez a variáció pataki tálban készült. A vecsési savanyú káposztát a tál aljára terítettem (nem kellett átmosni mert épp friss és pont megfelelően savanyú volt). Dobtam rá 10-12 szem borsot, 6-8 babérlevelet.
A kb. egy órát magyaros fűszerezésű olajos pácban érlelt, szeletelt karajt és tarját felváltva a tetejére sorakoztattam. Tettem még rá füstölt szalonnából 3 szeletet (kakastaréjt) és lefedtem a pataki tál tetejével.
Folyadék nem kell alá.
150 fokon puhulásig sütöttem (2-3 óra attól függően mekkora adagot sütünk).


0

2017. február 22.

Ennél a salátánál döbbentem rá igazán, hogy a salátáknak annyi, de annyi variációja lehetséges, hogy egyszerűen megunhatatlan.
Szintén a gyors receptek közé tartozik, és ez szerencsére nem válik a hátrányára.

Hozzávalók 2 főre (kb):
  • 250 gr darált pulykahús
  • 1 avokádó feldarabolva
  • 1 nagy paradicsom feldarabolva
  • jégsaláta (vagy bármilyen amit szeretsz)
  • Lime leve vagy balzsamecet
  • Olíva olaj
  • Fűszerek só, bors

Igazából csak a darált hús elkészítéséhez kell némi idő. Mély serpenyőben zsiradékot melegítünk, és rádobjuk a darált húst. Folyamatos keverés közben ízlés szerint, lehetőleg mediterrán vagy keleti fűszerekkel bolondítjuk. Figyelni kell rá, hogy a darált húst lehetőleg minél apróbb darabokra szedjük. Pár perc alatt átpárolódik, átsül.
Ez alatt az idő alatt a paradicsomot és az avokádót feldaraboljuk, meglocsoljuk az olajjal, a lime levével, sózzuk, borsozzuk és alaposan elkeverjük.
A felaprított salátát tálakra osztjuk, a húst a tetejére halmozzuk, és az előre elkészített paradicsomos avokádós öntettel díszítjük.
   

0

2017. február 19.

Ez egy nagyon egyszerű és igen ízletes étel, akár ebédről, akár vacsoráról van szó. Pillanatok alatt elkészül, így tökéletes akkor is, ha éppen alig van időnk főzésre.
Szükségünk lesz egy konyhai aprítóra, egy egy wokra, vagy mély serpenyőre.

Hozzávalók:

  • karfiol rózsáira szedve
  • sárga laskagomba, a szár vastagabb, alsó része nélkül
  • újhagyma darabokra vágva
  • csípős helyes zöldpaprika pár szelet, vagy több szereted a csípőset

Fentieket a konyhai aprítóban kuszkusz méretűre aprítjuk.


Előkészítjük az alábbi őrölt fűszereket
  • chili
  • római kömény
  • kurkuma
  • koriander
  • fokhagyma granulátum

Zsiradékot (kókusz zsír) hevítünk a wokban és rádobjuk a zöldségeket. 
A kikészített fűszerekkel megszórjuk és folyamatos keverés közben 3-4  percig pároljuk - pirítjuk fedő nélkül.
Ha készen vagyunk, a zöldséget tálaló edénybe tesszük, melegen tartjuk.

A wok-ot kitöröljük és az olajban eltett, hidegen füstölt, Atlanti vörös hering filét a saját olaján mindkét oldalán hirtelen átsütjük.

Lime levével meglocsoljuk, salátával és a karfiol kuszkusszal tálaljuk.



0

2017. január 3.

Mostanában minden este salátákat eszek. A mai igen őrültre sikeredett, nagyjából a mediterrán irányvonalat képviselte és ugyanúgy mint a tegnapit, ezt is gyümölccsel koronáztam meg. Jelen esetben Pomelo-val. :-D Fergeteges ízvilág, csodálatos textúrák találkozása!
Ajánlom minden kísérletező kedvű salátakedvelőnek :-D


Hozzávalók:

  • galambbegy saláta
  • ruccola saláta
  • pomelo héjától, hártyától megfosztva, darabolva
  • olajban eltett aszalt paradicsom szeletelve
  • oliva szemek aprítva
  • hónapos retek szeletelve
  • friss, roppanós gombaszár (csiperke) szeletelve
  • só, bors
  • olíva olaj
  • citrom (balzsamecet)
0

2017. január 2.

Az ünnepek köztött meglátogattam unokanővéremet. Nagyon sok mindenben egy húron pendülünk, így az étkezésben is van közös nevezőnk.
Nála ettem életemben először a salátát úgy, hogy gránátalma is volt benne és bár kissé szkeptikus voltam ellenben annál bátrabb, a kóstolás nem maradt el. Nagyon ízlett az összeállítás, hamar elfogyott a teljes elkészített mennyiséget, sült tintahal karikák kíséretében.
Azóta már itthon is elkészítettem legalább három alkalommal, különféle összeállításban a gránátalmás csoda salátát.

Legutóbb (ma este) az alábbiakból készült:

  • galambbegy saláta
  • kígyóuborka
  • hónapos retek
  • gránátalma magok
  • olíva olaj
  • só, bors
  • citromlé (vagy balzsamecet)
  • sonkás omlett metélt
A saláta alapot a zöldségekből és a gyümölcsből összeállítom, ráöntöm az olajat ízesítem a fűszerekkel, citrommal.
Serpenyőben kissé átsütöm a sonkákat, leöntöm felvert tojással és hagyom megszilárdulni, majd megfordítom egyben és a másik felét is kicsit megsütöm.
Kiveszek belőle egy adagot, metéltnek felszeletelem és a salátára halmozom.



0

2016. december 3.

Egy korábbi salátát komponáltam újra a hűtőszekrényben talált zöldségek és egy kevés maradék füstölt pisztráng kedvéért.



Hozzávalók:

  • 1 cs. laskagomba
  • 1 szál paszternák
  • 1 ek. kókuszzsír
  • petrezselyem
  • balzsamecet

  • jégsaláta
  • ruccola saláta
  • paradicsom
  • újhagyma
  • füstölt pisztráng
A gombafejeket levágjuk a száráról, felaprítjuk és félre tesszük. A paszternákot felkockázzuk és összekeverjük egy kevés só-petrezselyem krémmel.
A kókuszzsírt megmelegítjük és rádobjuk a sózott paszternákot. Pároljuk, pirítjuk, majd hozzáadjuk a gombát. Átforgatjuk és egy kevés vizet öntünk alá. Amikor a gomba megpuhult, zsírjára sütjük. Levesszük a tűzről, meglocsoljuk egy kevés balzsamecettel és hagyjuk kihűlni. Eközben felszeleteljük a friss zöldségeket, tálra rendezzük. A tetejére rakjuk a gombakeveréket, a tetejét a füstölt haldarabokkal díszítjük.

Jó étvágyat kívánok!


0

2016. november 3.

Délután barangoltam a neten, új, eddig nem próbált ételek után kutatva. Rátaláltam egy oldalra, ahol szembejött velem egy saláta recept. Nagyon megörültem neki mert ismert, szeretett hozzávalókkal, de kicsit másképp készült mint ahogyan eddig csináltam... A talált recepten végül módosítottam egy kicsit, mivel épp nincs itthon céklám (répa viszont igen).
Az eredeti receptet itt találjátok : PIKÁNS CÉKLÁS JÉGSALÁTA SZALONNÁVAL


A saját recepthez valók:
  • 4 lehelet vékony, lehetőleg házi füstölt szalonna csík
  • 1 szál sárgarépa
  • 2 ek alma balzsamecet
  • fél fej jégsaláta
  • só, bors
  • 4 db frissen főtt tojás
Elkészítés:
A szalonna csíkokat serpenyőben a karikára vágott sárgarépával együtt lepirítjuk, majd hozzáöntjük a balzsamecetet és elpárologtatjuk.
A salátát eközben felaprítjuk, sózzuk, borsozzuk és tányérra rendezzük. A tetejére rakjuk a pirított szalonnát és a répát, meglocsoljuk egy kevés zsiradékkal. 
A tojásokat még melegében felszeleteljük és a saláta tetejére tesszük. Azonnal fogyasztjuk.

0

2016. szeptember 29.

Az édesburgonyát meghámoztam, nagyobb darabokra vágtam. Egy tűzálló tálba tettem, megfűszereztem csilivel, sóval, római köménnyel, kurkumával. Meglocsoltam egy kevés olíva olajjal, átforgattam és forró sütőbe tettem. Míg a burgonya sült, a karfiolt rózsáira szedtem. Egy serpenyőbe kevés kókuszzsírt raktam, melyen megpirítottam az alábbi fűszereket:

  • lepkeszegmag
  • mustármag
  • őrölt római kömény
  • őrölt csilipaprika
  • kurkuma
  • hing

Ekkor a rózsákra szedett karfiolt rádobtam és picit megpirítottam, majd kevés vizet hozzá adva, fedő alatt roppanósra pároltam. Hozzáöntöttem a kókusztejet és sűrűre főztem, a végén sóztam.
 Az előre bepácolt, apróra vágott húst manióka lisztbe forgattam és forró olajban kisütöttem. 
Ekkorra a burgonya is megsült, tálaltam. :-)


0

Két napja levert az influenza. Úgy érzem a szervezetemnek könnyű friss reggelire van szüksége. Nem kell hozzá sok minden, elég egy kis majonézes padlizsán krém és friss saláta levél.

A majonéz, mely magas fehérje és olaj tartalmú, hamar és hosszú távra megszünteti az éhség érzetet, mégsem üli meg a gyomrot. :-)


0

2016. szeptember 4.

Ma reggel két személyre készítettem rántottát. A lányom is társult hozzám. :-) Nyár végi zöldséggel, a cukkinivel turbóztam meg a hagymás, sonkás rántottát.


Pecsenyezsíron megdinszteltem a hagymát, közben a cukkinit lereszeltem. A hagymához hozzáadtam a sonkát és egy kevés, apró kockára vágott szalonnát. Lepirítottam, majd ráöntöttem a tojásokkal elkevert cukkinit. Ízlés szerint sóztam, borsoztam, majd tányérra szedtem és a magamé mellé még szeleteltem egy kevés erős paprikát.
Tartalmas, reggelire vagy vacsorára egyaránt ajánlom.
0

2016. március 12.

Ma reggel korán keltem és elmentem bevásárolni nem csak a hosszú hétvége miatt, de úgy általában a hónapra. Sokféle húst és belsőséget vettem többek között sertésvelőt. Régen ettem már, a családom tagjai nem igazán esznek "ilyeneket".
Ebédre húsleves készült, amit mindenki szeret, másodiknak viszont többfajta étel készült, paleo-s és nem paleo-s :-)
Az én ételem volt a legegyszerűbb.

Hozzávalók:

  • 1 kanál zsiradék
  • 1 bögrényi vékony csíkokra vágott sertéscomb 
  • 1 bögrényi karikára szelt répa
  • 1 bögrényi darabokra vágott gomba
  • 1/2 bögrényi karikázott újhagyma
  • 1 bögrényi hártyázott sertésvelő
  • 1 db szívsaláta hosszában negyedelve
A zsiradékot felforrósíto, a csíkokra vágott húst hirtelen megpirítom, sót, borsot, zúzott fokhagymát dobok rá és hozzáadom a sárgarépát is. Kevés vízzel felengedem majd elfőzöm a levét. Rádobom a gombát és a velőt, folytonos keverés mellett 8-10 percet pirítom, majd megszórom az újhagymával, összeforgatom és salátával tálalom.

(Nekem ízlik még hozzá a cukormentes barack befőtt is, de családom szerint rémes, hogy miket össze tudok enni, úgyhogy csak óvatosan! ) :-D


0

2016. január 23.


A pácolt húshoz: 


  • 3-4 csirkeszárny
  • 2 kanál mustár
  • fokhagyma ízlés szerint
  • 3 kanál oliva olaj
  • őrölt fekete bors ízlés szerint
  • 1 kanálnyi citromlé
Zacskóba készítjük az egészet, a levegőt kinyomjuk belőle, elcsomózzuk a végét és a zacskót jól átnyomkodjuk, hogy a benne lévő húsok a páccal jól elkeveredjenek. Hűtőbe tesszük egy éjszakára. 

A csirke szárnyakat már tegnap este bepácoltam, ma délelőtt pedig jénai tálba rendeztem őket, lefedtem alufóliával és 190 fokra betettem sülni 3/4 órára a sütőbe. Közben tanakodtam magamban, milyen köretet készítsek hozzá. Édes burgonyám most nincs itthon, párolt répát nem akartam, viszont volt egy kis fej káposztám, amit még a nagyobb fagyok elől mentettem be a kertből...
Hirtelen ötlettől vezérelve úgy döntöttem, megpróbálom szintén jénai edényben a sütőben elkészíteni.


A káposztához:
  • 1 kis fej fehérképoszta
  • bors
  • csípős szósz ízlés szerint
A káposztát negyedeltem, majd keskeny metéltekre vágtam. A jénai aljába egy kanálnyi kókuszzsírt tettem, erre rétegeltem a káposztát úgy, hogy egy-egy rétegre sót, borsot szórtam és csípős szószt csepegtettem. A végén lefedtem a jénai fedelével és a csirkeszárnyak mellé tettem a sütőbe. Időnként kivettem, összekevertem, majd fedővel együtt visszatettem a sütőbe. A mikor a hús megpuhult, kivettem a sütőből és levettem róla a fóliát. A káposztát ismét ellenőriztem és amikor már majdnem puha, mégis roppanós volt, a húst visszatettem még a sütőbe, hogy szépen megpiruljon a teteje. Mikor mindkettő elérte a megfelelő állagot, szervíroztam :-) Nekem nagyon ízlett.



0