2014. január 29.

Nálunk a szombat pihenős, filmnézős nap, amihez gyakran jól esik egy kis nasi is. Most hétvégén is épp valami könnyen összeüthető édességre vágytam és a következőt ötlöttem ki: csokis zabkása, eper pudinggal és mézes sült banánnal. 
  • Egy kevés zabpelyhet tejben megfőztem, mézzel fahéjjal, gyömbérrel édesítettem, majd a végén kakaóport kevertem hozzá. Beleöntöttem egy nagyobb üvegtál aljába. 
  • Egy csomag eperpudingot kifőztem, szintén mézzel édesítettem. Volt otthon, de lehet házilag is készíteni pudingot, hiszen csak keményítő és ízesítés kell hozzá, amit tejben megfőzünk a szokott módon.
  • 2 nagyobb banánt karikára vágtam egy kis vajon megsütöttem, aranybarnára és szintén mézzel édesítettem. Ez került a puding tetejére.
  • Végül az egészet lehűtöttem tálalás előtt.






A végeredmény nagyon finom, laktató, de nem túl édes desszert. Nem adtam hozzá cukrot, mézzel édesítettem mindent. Gyümölcsöt, értékes rostot és antioxidáns hatású kakaót tartalmaz. Jó étvágyat!


0

2014. január 20.


Kísérletező kedvemben voltam, úgy döntöttem bővítem a híres vega-fasírt repertoáromat egy újabb recepttel. Korábban vettem lenmagot és zabpelyhet, leginkább reggelire, de úgy gondoltam, kipróbálom mit tudnak egy zöldségfasírtban.


Hozzávalók



  • 1 kis konzerv zöldborsó
  • 1 nagy répa
  • 1 fej vöröshagyma
  • zabpehely
  • néhány evőkanál lenmag
  • 1 tojás
  • Só, bors, fűszerek ízlés szerint. Én majoránnát, fokhagymaport, pirospaprikát, csilit és kurkumát használtam
  • És, amint utólag kiderült érdemes még egy kis lisztet vagy zsemlemorzsát tenni hozzá, hogy jobban összeálljon.




A répát és a hagymát lereszeljük, a borsókonzervet lecsepegtetjük. A többi hozzávalóval egy tálban összekeverjük. Villával nyomkodjuk jól szét a borsót, az a lényeg, hogy összeálló, formázható masszát kapjunk. Ebből a masszából pogácsákat formálunk és forró olajon kisütjük.



A lenmaggal, zabbal és borsóval egy jó adag növényi fehérjét vehetünk magunkhoz, valamint a zab magas értékes élelmi rostokban is. Adhatjuk körettel, vagy akár köretként, de magában is simán megállja a helyét, hiszen van benne "minden" Jó étvágyat!








0

2014. január 16.


Andorka a facebook oldalunkra a tegnap posztolt egy zöld teás cikket, amiből kiderült, hogy a zöld teát nem csak inni, de enni is épp oly egészséges.
Korábban édesanyám születésnapjára nővéremmel készítettünk zöld teás tortát. (Én kitaláltam, ő megcsinálta.)
Mióta eszemet tudom, anyukám nem eszik süteményt és édességet, gondoltuk akkor, ez most kivétel lehet. A sütemény nagyon finom lett és mivel a zöld teával csak óvatosan szabad bánni, mert nagyon el tudja vinni az ízeket, elég maradt ahhoz, hogy újabb süteményt ízesíthessünk vele.

A zöld teás facebook cikk kapcsán el is indult a fantáziám és szinte azonnal ki is gondoltam, hogy a maradék mascarpone, és a polcon várakozó babapiskóta örömére tiramisu-t fogok készíteni. Az ötletet tett követte.

Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 250 gr mascarpone
  • cukor ízlés szerint (xilit)
  • Macha tea ízlés szerint
  • Mirin (japán rizsbor)
  • babapiskóta
Én a legegyszerűbb és hagyományos módon szoktam készíteni a tiramisut, így a tojások sárgáját és fehérjét külön választottam.
Egy sorra elegendő babapiskótát mirinbe helyeztem, hogy kezdje megszívni magát.
A sárgáját elkevertem a mascarpone sattal és egy kevés zöld teával, a fehérjét pedig felvertem, miközben adagoltam hozzá a porcukrot (xilitet) és egy kevés zöld tea port ide is kevertem habverővel.
A felvert habot végül összekevertem a mascarpone-val, így egy könnyű habos krémet kaptam.
Az előre kikészített forma aljára öntöttem egy adag Mirint, ebbe fektettem bele a babapiskótákat. A mirin sűrű, likőrös, sokkal lassabban szívódik fel a babapiskótába mint a rumoskávé.
Erre a lerakott sorra került egy réteg krém, aminek a tetején elrendeztem az előre beáztatott babapiskótákat. Elsimítottam rajta a maradék zöld teás habot, és a tetejére is szórtam a teaporból.
Hűtőben pihentettem 12-14 órát.

Aki megkóstolta, annak ízlett :-)

Jó étvágyat kívánok hozzá!




0

2014. január 15.

Nekem van olyan ismerősöm, aki simán beleszól abba, hogy más mit eszik, gond nélkül szóváteszi, hogy fogytál vagy híztál. Én ezzel a viselkedéssel számos okból nem értek egyet és ki is szoktam kérni magamnak, ha engem, ha másokat vesz célba ítélkező megjegyzéseivel. Azonban nem egy egyedi esetről van szó. Mi emberek igen könnyen alkotunk véleményt és értékíteletet egymásról és ahogy kultúránkban egyre fontosabb szerepe lesz az egészséges életmódnak, a táplálkozásnak és mozgásnak úgy ezen szokásaink is ki vannak téve a csípős beszólásoknak, pletykáknak.

A minap a húgommal, aki gyereket vár, és két barátunkkal beültünk a McCaféba. Nem azért mert szörnyű emberek vagyunk, hanem mert vártunk valakit és nem szerettünk volna kint fagyoskodni. Kávéztunk, testvérem evett egy fánkot és ivott egy szénsavas ásványvizet. Amikor mosdóra mentünk, a vécésnéni hallhatóan így szólt: “nézd már, terhesen itt eszik!” Először nyilván megrökönyödtünk a néni szemtelenségén, de aztán elkezdtem gondolkodni azon, miért is mondhatta ezt. (Mondjuk ha meg is értem az okát, akkor sem értek egyet a beszólással.)
Azt, hogy az ember, hogyan gondoskodik önmagáról, az egészségéről, azt számos tényező befolyásolja. Nem olyan egyszerű a helyzet, hogy csak egyél salátát és lefogysz, vagy járj konditerembe, mert akkor jól fogsz kinézni.

Jess, a The Militant Baker szerzője írt egy posztot Why I’m fat and why you don’t need to worry about it címmel (Miért vagyok duci és miért nem kell neked ezzel foglalkozni) címmel, amelyben kifejti plusz kilóinak okát. Elég elgondolkodtató az írás. Jess Baker örökölt hajlamra vezeti vissza nem annyira karcsú alakját. Oké, ez még nem forradalmi gondolat, de...azt is hozzáteszi, hogy egész életében pszichés betegséggel küzdött, bipoláris zavarral. Hogy mi köze egy lelki betegségnek a táplálkozáshoz? Rengeteg.
Azt írja, hogy mivel sokáig kezeletlen maradt a betegsége, ez idő alatt ő étellel vigasztalta magát. Mások gyakran nyúlnak alkoholhoz, vagy egyéb kábítószerekhez, ha nem kapnak megfelelő kezelést. Az e fajta éveken át tartó önmedikáció hatása pedig sajnos nem múlik el nyomtalanul. A kritizálás helyett a segítő kéz nyújtása, a másikra odafigyelés sokszor több sikert hozhat.
De vehetünk egyéb példákat is. Képzeljük el, hogy a fenti dolgokhoz még gyerekek és egy különösen kihívásokkal teli munkahely is társul. 

Ideális esetben hajnalban meditálnánk/jógáznánk, majd elvinnénk a gyerekeket iskolába, természetesen miután szuper egészséges reggelit rittyentettünk nekik. Munkahelyünkön csúcsteljesítményt nyújtanánk. Ebédre ennénk egy salátát grillezett tofuval, a munkanap végén még edzenénk vagy futnánk egyet. A vacsora a legutolsó egészségtrendek megfelelően kerülne az asztalra. Nem stresszelnénk, nem idegeskednénk, pontban 10 kor lehunynánk a szemünket és pihentető álomba merülnénk.
Ez nyilván egy utópia, hiszen folyton az időhiánnyal, stresszel és akár megélhetési gondokkal küzdünk, még ha időszakosan is. Aztán ott vannak a testi-lelki betegségek. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy akkor senki ne csináljon semmit az egészségéért, mondván megvan mindenkinek a maga baja...
Pont ellenkezőleg!
Érdemes jól felépített rendszer szerint, apránként, kis lépésekben változtatni életmódunkon, hiszen a kis célok megvalósítása sokkal könnyebb és inspirálóbb mint küzdeni a nagy, elérhetetlennek tűnő célokért.

Igaz a mondás, oszd meg és uralkodj! :-) Az apró célok meghódításával el fogunk jutni a végső, áhitott nagy eredményhez.

Megítélnek-e az alapján amit eszel? Hm... Én már voltam családi viccelődés tárgya a sokzöldséges mániámnak köszönhetően. :-D




0

2014. január 14.

Minap böngésztem Nóri mindenmentes oldalát, hogy inspirációt gyűjtsek magamnak. Meg is tetszett ez a Galette complète recept, melyet aztán legalább három napig különböző variációkban, módokon (töltve, hajtogatva, fektetve) és kiegészítőkkel (hagyma, sonka, tojás, paprika, spenót, sajt) többször el is készítettem magamnak. Egyszerűsége megkapó, íze rusztikus, az étel maga pedig laktató.
A második adag sütésből maradt meg 4 palacsinta. Hogy ne vesszen kárba a finomság, rakott gombás megoldást találtam ki, főleg maradékokból dolgoztam.
Nem is mindenmentes, nem is teljesen paleo, de valahol ott hordozza magában mindkét irányzatot. Az biztos, hogy hagyományosnak semmiképpen sem mondható.


Hozzávalók:
  • 4 db hajdinapalacsinta
  • 1 kis tálca felszeletelt champion gomba
  • 1/2 szál felszeletelt póréhagyma
  • 250 gr mascarpone
  • 2 dl húsleves
  • natúr zöldfűszeres fűszersó
  • 1 púpozott teáskanál útifűmaghéj*
  • 1 db fokhagymás, főtt, szeletelt sertésnyelv (elhagyható)
  • füstölt gomolya sajt
Elkészítés:

1 dl húslevest feltettem melegedni, hozzáadtam a póréhagymát és a gombát. Puhára főztem úgy, hogy a főzőléből a fele el is párolgott. Eközben a mascarponét csomómentesre kevertem a másik 1 dl húslevessel és a fűszersóval ízesítettem. Elkevertem benne az útifű maghéjat is.
A gombához öntöttem és egy kicsit összefőztem, hogy besűrűsödjön.
Jénai alját lekentem egy kevés öntettel, erre raktam a palacsintát úgy, hogy csak a fele feküdjön az edényre. Simítottam rá gombás szószt, raktam rá 3-
4 szelet sertésnyelvet és ráhajtottam a palacsinta másik felét. Erre ismét szósz került, erre egy másik palacsinta szintén csak felével, bele szósz, nyelv és ismét ráhajtottam saját másik felét... és így tovább mind a négy palacsintával. A tetejére ismét szósz került, rá pedig a reszelt sajt.
Légkeveréses sütőben 200 fokon pirosra sütöttem.



Jó étvágyat kívánok hozzá! :-D


* az útifűmaghéj az arra érzékenyeknél allergiás reakciót válthat ki. Érdemes előbb kis mennyiségben tesztelni.




0

2014. január 11.

A világegyetem, melyben élünk, örök változásban van. A változás így számunkra is elkerülhetetlen és nem mindig könnyű, azonban leggyakrabban fejlődésünket szolgálja. Ha nem tudunk megfelelni egy-egy hirtelen vagy jelentős változásnak, akkor, ahogy már a nevükből is sejthetjük, segítségünkre lehetnek az adaptogén gyógynövények.
A szibériai ginzeng felszabadítja az elraktározott energiánkat és könnyebbé teszi, hogy tartsuk magunkat az edzéstervhez ha például sportolásra szánjuk el magunkat. Kapszulában vagy tinktúrában fogyasszuk, kúraszerűen kb 1 hónapig, majd tartsunk 2 hét szünetet mielőtt újra kúrába kezdünk. 

Adaptogénnek számít az ayurvédikus ashwaganda is.

Az adaptogén gyógynövények bizonyos fajtái átsegíthetnek minket életünk nehéz szakaszain is.

A növények hatóanyagai, amelyek a mellékvesére gyakorolt hatásuk révén, módosítják a test reakcióit a különféle stresszhatásokkal szemben, növelik a stresszel szembeni ellenállást, és általában nincsenek nem kívánatos mellékhatásai.

Milyen gyógynövények juthatnak rögtön eszünkbe ha az adaptogénekre gondolunk? Fokhagyma, ginzeng, kasvirág, ginkgo, aranygyökér, és lapacho. Itt kell megemlítsem, hogy a Bonavini Lapacho natúr tea igen kedvelt termék és rendszeresen vásárolják az áruházban.
A lapacho tea egy különleges dél-amerikai fa kérgéből készül. Az inkák szerint erősíti az immunrendszert. Rendkívül gazdag vas, kálium, kalcium, mangán és magnézium tartalmú. FIGYELEM! Kismamáknak és gyermekeknek nem ajánlott!


A növénycsoport elnevezése görög eredetű: ADAPTO "beállítani", és GEN "termelő"

Az adaptogén növények harmonizálják egyes belső elválasztású mirigyeink valamint az immunrendszerünk működését. Amennyiben arra van szükség lelassítják a túlműködő, miközben felgyorsítják az alul működő szerveinket. Folyamatosan fogyaszthatók, ugyanis az optimálisan működő szervek működését nem módosítják.
Az emberi test külső és belső körülményei változnak. A változásokhoz való alkalmazkodó képességünk (idegen szóval: adaptálódásunk) lehetséges az adaptogén gyógynövények segítségével, melyek arra hivatottak, hogy növeljék a szervezet ellenálló képességét a stresszel, fizikai sérülésekkel, aggodalmakkal és kimerültséggel szemben. Egyes helyeken fiatalító, energizáló gyógynövényeknek is nevezik őket.

Az adaptogén gyógynövények csoportjának egyik tagja sem mérgező, hiszen folyamatos fogyasztás esetén ebben az esetben komoly következményekkel számolhatnánk.
Egy-egy adaptogén hatására megnő a szervezetünk ellenálló képessége számos behatással szemben.
Ezek lehetnek fizikai, kémiai és biológiai behatások.

forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Adaptogén


0

2014. január 10.

Karácsonykor, az egyre közeledő ajándékozás és időhiány kapcsán nekiálltunk ötletelni, milyen természetes, saját magunk által megvalósítható kozmetikumokkal tudnánk előrukkolni.
Választásunk a habkrémre esett, mert könnyen, gyorsan és egyszerűen elkészíthető, ráadásul nem csak testápólóként, de hajápolóként is felhasználható. Szóval két legyet egy csapásra... :-)
Bármikor elkészítheted a krémet, akkor is ha esetleg későn jutott eszedbe, hogy barátnődnek szülinapja lesz, vagy egyszerűen csak szeretnél örömet okozni valakinek.

Szerintem ezt a habkrémet minden megajándékozott értékelni fogja, hiszen a téli időszak eléggé megviseli az ember bőrét. Nem csak a kézfejünk lesz vörös, viszkető és cserepes, de sokaknak teljes testén kiszárad és viszketni kezd a bőr, amint beérkezik a hideg idő.
Így vagyunk ezzel mi is, éppen ezért magunkon is teszteljük a hatást. Két nap alatt nagyon szépen rendbe tette a kezünkön a bőrt.

Hozzávalók:
A krémnek szánt (2 dl, de te csinálhatsz kevesebbet vagy többet is), dermedt állapotú kókuszolajat felolvasztottuk egy edényben, éppen csak, hogy langyos, kézmeleg legyen. Szórtunk bele körömvirágot, majd hagytuk még így melegedni egy ideig, vigyázva hogy a hőmérséklet ne nagyon emelkedjen, a növényi hatóanyagok megmaradjanak és a kókuszolajba kerüljenek.
20 perc után leszűrtük és megvártuk, amíg már nem folyékony, de nem is dermedt állapotba kerül a kókuszolaj. (Biztosan tudod milyen az amikor a mécsesből kifolyó olvadék elkezd hártyásodni, szilárdulni.) Ez az az állapot, amikor a botmixerrel elkezdtük felverni, akár a tejszínt, hogy ahhoz hasonló, habos állapotú krémet kapjunk. Összetéveszthetetlen a könnyű, habos állag. Ekkor tégelyekbe szedtük és a tetejüket szárított körömvirág szirmokkal díszítettük. (Milyen klassz lehet a levendulás is igaz?)
A felverés folyamán tetszés szerint adagolhatunk hozzá illóolajat is.  Az így kapott krém kiválóan alkalmas testápolónak, kézkrémnek, vagy hajpakolásnak is.
Habos állaga miatt selymes, bár zsíros réteget képez, azonban tapasztalatunk szerint könnyebben felszívódik, mint egy testes-zsíros, hagyományos testápoló. 

Nagyon megszerettük, még mókának is jó ha a gyerekekkel együtt készítjük el.

Remélem Ti is kedvet kaptatok az ügyeskedéshez :-)
Az alapanyagokat és tégelyeket megrendelhetitek a Zöld Malom Webáruházban.
0

2014. január 8.

Eldöntöttem, hogy újra elkezdek futni. A 30-hoz közelítve már engem is erősen foglalkoztat a gondolat, hogy formába kellene jönni még a 3. X előtt, hiszen utána már sokkal nehezebb.
Nem vagyok semmiképpen futásszakértő, számomra a futás egy olyan tevékenység, melyet gyerek korom óta, kisebb-nagyobb megszakításokkal végzek egészség- és alakmegőrzés céljából.
2011 végén, egyik lelki mélypontból való kikászálódás apropóján kezdtem el újra rendszeresen futni és azt kell mondanom, sokat segített. Az elmúlt egy évben némiképp rendszertelenné vált a sportolás, de szeretnék ismét rendszerességet vinni a futásba.
A futás egy igazán könnyen, bárhol megoldható sporttevékenység, melyhez kezdő szinten komoly anyagi ráfordítás nélkül bármikor nekikezdhetünk. Nem kell hozzá más, csak egy pár jó futócipő (ez viszont fontos!)
Utána szó szerint tiéd a pálya :)

Néhány gondolat a kezdéshez:

1. Rendszeresség - Én azt a hibát követtem el régen, hogy ha sikerül egy hosszabb távot lefutnom, utána “nem érem be kevesebbel.” Mivel túl magasra tettem a mércét, nem is mentem ki újra futni. Ma már inkább a rendszeres, rövidebb kocogásokra szoktam rá, de ha úgy érzem, pillanatnyilag van bennem tartalék és hosszabb távra is képes vagyok, akkor azt lefutom. Legalább heti háromszor kell futnunk ahhoz, hogy eredményeket érjünk el, mindegy, hogy először nem teljesítünk jól időben és távolságban, de menjünk ki és fussunk!

2. Pihenőnap - ne hajtsuk túl magunkat, főleg ha nem vagy profi sportolók, ha túl szigorúak vagyunk önmagunkhoz megsérülhetünk és lehet, hogy el is megy a kedvünk az egésztől. Ezért jó pihenőnapok beiktatása.

3. Türelem önmagaddal szemben - A két előbb említett pontot foglalja nagyjából magában. Én annak vagyok a híve, hogy magadért és nem magad ellen küzdesz, bár van aki ezzel nem értene egyet. Első körben kitartásra és ne gyorsaságra törekedj. Fontosabb a mozgással eltöltött időt növelni, ez az, ami igazán számít egészségügyi szempontból. Én rettentő büszke voltam magamra, amikor először sikerült egyhuzamban 80 percet futnom, egyáltalán nem számított, hogy milyen gyorsan sikerült az adott távot legyűrni. Persze később lehet gyorsaságra is törekedni, de kezdőknek ne ez legyen az elsődleges szempont.

4. Kis lépések, elérhető célok - A kisebb, de rendszeres kihívásokból lesznek az eredmények. Eleinte ne nézd az órát, fuss pusztán a futás öröméért.)  Hónapról hónapra növeld a távot, amit rendszeresen lefutsz. Meglátod, nem kell nagy dolgokat véghezvinnünk, az érzéshez, hogy jól érzed magad a bőrödben, elég ha a saját határaidat feszegeted és léped át.





0

2014. január 6.

Miután lezajlottak az ünnepek éreztem, hogy egy kicsit sok volt a  jóból és ideje kiegyensúlyozottabb, kalóriaszegényebb vizekre evezni. Mint a legtöbben ilyenkor, bennem is megfogalmazódott néhány fogadalom az új esztendőre. Rendszeres mozgás, a bögre erős kávé helyett reggelivel indítom a napot, stb. 

Ünnepek előtt vettünk egy nagy lábast, ami tökéletesen alkalmas arra, hogy nagyobb mennyiségű egészséges ételt készítsek egyszerre, ezzel elkerülve az éhség diktálta kapkodós, üres kalória bevitelt. Ezt a jó kis sűrű zöldséglevest is három napig ettük. (Mondjuk, én ha valami ízlik nem unom meg, de tudom, hogy ezzel nincs mindenki így. Hosszútávon jó módja az egészségesebb táplálkozásnak a rohanó hétköznapokban, illetve spórolni is segít, ha van mihez "nyúlni" amikor éhesek vagyunk, vagy van mit csomagolni a munkahelyi ebédre.)

Hozzávalók:

  • 1 tofu "tégla" (natúr vagy füstölt)
  • 2 fej hagyma
  • 1 kis fej karfiol
  • 1/2 kiló gomba
  • 1 konzerv hámozott egész paradicsom (de lehet néhány szem frisset is használni)
  • 3 vegán leveskocka



A hagymát, gombát és tofut felszeleteljük, olajon megdinszteljük, sóval, borssal, rozmaringgal és kakukkfűvel fűszerezzük. Ha a hagyma átüvegesedett és a gomba megpuhult (addigra már a tofu is megfőtt), akkor felöntjük vízzel és hozzáadjuk a karfiolt, paradicsomot. Addig főzzük, amíg a karfiol meg nem puhul és a paradicsom szét nem fő. Ízlés szerint fűszerezhetjük még.)

Ez egy nagyon egyszerű hús és tejtermékmentes fogás. Emellett nem tartalmaz finomított szénhidrátot vagy keményítőt. Az ünnepi nagy evés-ivás után kifejezetten jól esett ez a könnyű, de laktató zöldségleves.




0

Ma már a csapból is az folyik, hogy milyen egészségtelen a burgonyában található keményítő. És noha nem szívesen szembesülünk ezzel a ténnyel, igaz, hogy a magyar konyha egyik kedvenc alapanyagának fogyasztását érdemes mérsékelni. A következő receptet találtam, amellyel egy egészségesebb burgonyapürét készíthetünk:



Hozzávalók:

2 nagy burgonya
1 fej karfiol
1.5 deci tej
2 evőkanál vaj
Só, bors

A burgonyát és karfiolt feldaraboljuk, külön edényekben puhára főzzük. A vajat felolvasztjuk és a tejjel, sóval borssal együtt hozzáadjuk. A megpuhult zöldséget robotgépben összedolgozzuk. Vegánok helyettesíthetik például margarinnal, olívaolajjal, zabtejjel vagy szójatejjel a tejtermékeket.


A kép csak illusztráció



0

2014. január 2.

Örültem, amikor megkeresett Trixi a Zöld Malomból azzal az ötlettel, hogy próbáljam meg összeszedni, melyek azok a szempontok, lépcsőfokok, amelyekre érdemes odafigyelni egy új gluténmentes étrend kezdetén. Az év első napjaiban sokan tesznek életmódváltozáshoz kapcsolódó ígéreteket, ezért igyekeztem úgy csokorba gyűjteni a tanácsaimat, hogy nem feltétlenül csak a gluténmentes diétázókhoz szóljak.
Én is átmentem már néhány kisebb-nagyobb életmódváltáson, sőt, volt szerencsém közeli családtagjaimnak és barátaimnak is segítséget nyújtani hasonló helyzetben. Jót derültem, amikor a közelmúltban véletlenül rábukkantam egy néhány éve íródott felhasználói profilomra, ahol mint nem túl aktív, inkább lusta leányzóként jellemeztem magam, aki nagyon szereti az édességet. Manapság kerékpárral járok munkába, és ezen kívül is hetente legalább ötször mozgok itthon 40-50 percet. Ami pedig az étrendemet illeti: ha olvassátok a blogom, akkor nem újdonság, hogy 2,5 éve cukormentes, 160 g szénhidrátos diétát tartok, ami lassan 2 éve gluténmentes és 1,5 éve tejmentes is. Az édességet még mindig szeretem, de jól megválogatom, hogy mi is legyen az. Igen, voltak nehézségeim, mire sikerült kialakítanom az új világomat, de a lényeg az, hogy most jól érzem magam a mindennapjaimban, és ha a tapasztalataim megosztásával másoknak is segíthetek, az csak a hab a torán.

Életmódváltás 7 lépésben, ahogy én látom:

  1. Minden Benned dől el. A komoly változások is egyetlen elhatározással kezdődnek: fontos, hogy az új életmódod először a gondolataid világában induljon el. Tisztázd magadban, hogy miért is vágsz bele? Gondolatban sorakoztasd fel az összes pozitív érvedet, ami végül ehhez a döntéshez vezetett. Nem mások vélt vagy valós elvárásai miatt, még csak ne is valamiféle divathóbort miatt változtass. Ha úgy érzed, hogy külső kényszer miatt vagy kénytelen lemondani korábbi kedvenc ételeidről, szokásaidról, az egy felesleges belső dráma kezdete lesz. Mindig tartsd szem előtt, hogy mit nyerhetsz az erőfeszítéseiddel: jobb közérzetet? Aktívabb, teljesebb életet?
  2. Haditerv. Ha úgy érzed, hogy megszületett a kellően szilárd elhatározásod, akkor gondold át, hogy pontosan min is kell változtatnod. Gondolatban pörgesd végig egy átlagos napodat, és figyeld meg, hogy melyek azok a dolgok, amelyek a jövőben nem maradhatnak így tovább.
    Egy étrendváltozás, akár gluténmentes diéta kapcsán nagyon hasznos lesz, ha előre végiggondolod, hogy ezentúl hogyan is fog kinézni egy-egy étkezésed? Melyek a "kritikus pontok": a kedvenc ételeid, amelyeket ezentúl hanyagolnod, vagy furfangos módon helyettesítened kell?
    Nekem anno nehézséget okozott a kenyér helyettesítése, szerencsére már van egy jó teljes kiőrlésű, gluténmentes házi kenyér receptem, amihez a hozzávalókat meg is tudod vásárolni a Zöld Malomból. Számtalan gluténmentes keksz és desszert receptet találsz, akár az én oldalamon is, ha úgy gondolod, hogy ez fog hiányozni majd.
  3. Környezetváltoztatás. Nehéz lesz új szokásokat felvenned, ha lépten-nyomon olyan rejtett kincsekre akadsz az otthonodban, amelyek szirénként csábítanak a rosszba. Módszeresen kutasd át a konyhát, kamrát, pincét, padlást - kinek hogy, és válogasd ki a frissen tiltólistára került dolgokat. A szomszédod biztosan fog örülni 1-2 kg lisztnek, cukornak, keksznek, chipsnek, tésztának, vagy bárminek, ami az ő életmódjával nem összeférhetetlen.
    A kiürített polcokat töltsd fel olyan alapanyagokkal, amelyek beilleszthetőek az új étrendedbe, és tudod, hogy szeretni fogod őket! Ha gluténmentes diétára térsz, akkor legyen otthon barna rizs, köles, esetleg gluténmentes tészta, biztosan gluténmentes felvágottak, nap végi jutalomcsoki, stb.
  4. Szurkolótábor. Avasd be a "haditervedbe" közeli családodat, barátaidat. Törődnek Veled, ezért tudni szeretnék, hogy miért is ez a nagy változás: fontos megérteniük, hogy az új életmód milyen hasznos lesz, így támogatnak majd, sőt, könnyen elképzelhető, hogy a lelkesedésed és jó eredményeid láttán ők is betársulnak! Különösen az első napokban jól fog esni egy kis lelki támasz, és számukra is kellemetlen lenne, ha esetleg olyasmivel kínálnának, amit már nem ehetsz.
  5. Nehéz napok, nehéz emberek. Ha van elég akaraterőd ahhoz, hogy jelentős változásokat hozz az életedbe, biztosan találkozol majd akadályokkal is. Lesznek majd pillanatok, amikor megtorpan a lendület, és azon töprengesz, hogy "miért is jó ez nekem?". A kezdeti időszak kritikus: egyre több és több energiát fektetsz a változásba, de még nem tapasztalod az eredményét. Sokat javíthat a hangulatodon, ha egy-egy nap végén megjutalmazod magad, amiért újabb lépéseket tettél az új utadon: vegyél egy nagy kád fürdőt, vagy nézz meg egy jó filmet, olvass egy érdekes könyvet, stb.
    Előfordulhat, hogy lesznek ellendrukkereid is, akik megkérdőjelezik a döntésed, vagy nem veszik komolyan, és pl. kitartóan kínálnak házi süteménnyel, miután jelezted, hogy nem ehetsz olyat. Ilyen helyzetben igyekezz megőrizni a türelmedet: ha nem akarják meghallani a véleményed, Neked sem kell foglalkozni az övékkel. Könnyen elképzelhető, hogy ők is változtatni szeretnének, de nem tudják, hogyan. Idővel, a sikereid láttán talán éppen Hozzád fordulnak majd tanácsért.
  6. Légy következetes. Különösen valamilyen ételallergia vagy -intolerancia miatti diétában nagyon fontos, hogy ha egyszer belevágtál, ne szegd meg! Az allergia okozta tünetek a "bajkeverő" étel elhagyása után lassan elmúlnak, de ne kényelmesedj bele a hamis biztonságtudatba: ha újra eszel az elhagyott ételből, és valóban az volt a bűnös, akkor a tüneteid sokkal súlyosabbak lehetnek, mint a diéta kezdetén. Ne hozd magad olyan helyzetbe, hogy ne legyen mit enned: ha utazol, kirándulni mész, gondolj össze magadnak egy kis túlélőcsomagot, amit könnyen magaddal vihetsz, és ha minden kötél szakad, bármikor hozzányúlhatsz.
    Légy következetes, állj ki magadért: étteremben beszélj a pincérrel, értesd meg vele, hogy az egészséged miatt kell tudnod, hogy pl. a tésztát belefőzik-e a húslevesbe. Kezdetben minden vásárolt termék címkéjét olvasd át alaposan, győződj meg róla, hogy nem tartalmaz semmit, ami számodra káros lehet. Előfordul, hogy egyes címkéken nem találsz egyértelmű információt, ilyen esetben merj kérdezni: akár emailben is, általában szívesen válaszolnak. Idővel találsz majd "bejáratott" termékeket, amiket rendszeresen fogyaszthatsz, de időszakosan ezeket is olvasd át, mert a gyártó változtathat az összetételen.
  7. Kalandra fel! Az életmód változtatás egy nagy kaland: figyelj arra, ami előtted áll, engedd el azt, amit magad mögött kell hagynod. Könnyen elképzelhető, hogy miután búcsút intesz korábbi kedvenc ételeidnek, olyan ízekre bukkansz, amelyeket semmi esetre sem cserélnél vissza: én pl. a gluténmentes diétám nélkül valószínűleg sosem kóstolok quinoát, most pedig ez az egyik kedvenc köretem. A korábban készen vagy félkészen vásárolt ételeket teljes értékű, házi változataikra cseréltem: zongorázni lehet a különbséget. Rengeteg újdonsággal volt alkalmam kísérletezni az elmúlt években, és mindig vannak új ötleteim, ezért aztán tudom, hogy a kaland folytatódik...

 Kívánom Nektek a 2014-es évre, hogy a jól felépített új életmódotok sok kedvező változást hozzon, és hosszú távon tartsatok ki mellette!

A gluténmentes étrenddel kapcsolatos kérdéseitekre szívesen válaszolok itt is, de megtaláltok a mindenmentes.hu oldalon is.



Nóri
0